Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

A Gémklub kiadó idén 60 társasjáték és játék újdonságot hoz el magyarul

Igyekszünk boldoggá tenni mind a társasjáték-rajongó gémereket, mind a családokat – és persze a legkisebbekről sem feledkezünk meg soha. Hogy pontosan mit is hoztunk el nekik idén, és mik fognak még idén megjelenni? Vegyük őket sorra!

 

Ínyenceknek és a hangulatra fogékonyaknak – történetvezérelt játékok

 

Új játékkategóriát alakítottunk ki azon játékok számára, ahol a játék folyamán egy történet alakul ki, és bár van köztük olyan, amely klasszikus stratégiai játéknak számít, a játékélmény gerincét mégis a történet felderítése, alakítása, átélése adja.

 

A történetvezérelt társasjátékok közé tartozik az Azután, amelyben kis rágcsálók bőrébe bújva kell felfedezzük, miért és hova tűntek az emberek, romba dőlt világukban felszerelés és élelem után kutatunk, hogy megvédhessük magunkat legfőbb ellenségeinkkel, a macskákkal szemben. A kalandkönyv minden lapján új kihívás elé néznek a játékosok, akik egymással együttműködve fedezhetik fel a történetet.

 

Hasonlóan izgalmas környezetben játszódik az Aeon’s End Legacy, ahol a játékosok vállt vállnak vetve használják mágikus képességeiket, hogy az emberiség utolsó menedékét, Sírhantvárat megvédjék a gonosszal szemben. A történetben előre haladva a résmágusok folyamatosan fejleszthetik képességeiket, így a következő kalandnál már nagyobb eséllyel veszik fel a harcot az egyre erősebb ellenséggel.

 

A T.I.M.E Stories időügynökségének újabb küldetésében, a Lumen Fidei-ben a játékosoknak keresztény-mór háborúk idejébe kell visszautazniuk, és felderíteniük egy eltérést a történelem folyamában. A játékosok a másik idősíkban lévő emberek testét gazdatestnek használva újra és újra nekifutnak a feladatnak, míg ki nem nyomozzák a furcsa eset okát. Az új kaland lejátszásához az alapjátékra is szükség van, és a Lumen Fidei-vel már a hatodik izgalmas történetet élhetik át a játékosok.

 

Nyomozások szereplői lehetnek a játékosok, ha a Bűnügyi krónikák 1400-at veszik kezükbe, sőt, egy tablet-tel vagy okostelefon segítségével akár be is járhatják a középkori Párizs utcáit. A nyomozást nem csak egy szerzetes és egy udvari körökben bejáratos rokon, illetve egy jó orral megáldott kutya segítik, de a főszereplő látnoki képességei is.

A népszerű szabadulószobás játéksorozat, az Unlock! harmadik tagja is feledhetetlen és megismételhetetlen szórakozást nyújt: a Különös kalandokban három új történetet élhetünk át, Óz birodalmában, a Vadnyugaton – és a már jól ismert – Noside professzor városában.

 

Három új zsebrevágható szabadulószoba is megjelent már – a Szabadulópaklikkal már eljuthatunk Egyiptomba is, ahol a Szfinx átkát kell megtörjük, míg Közép-Amerika őserdeiben Eldorádó legendája ejt minket csapdába – vagy egy mesterbűvész előadása ejti a játékosokat rabul.

 

Egészen másfajta nyomozásban kell részt vegyenek a játékosok a Sherlock Holmes: A Baker Street-i banda köteteiben. A Képregényes Kalandok eme különleges tagjával akár négyen is játszhatnak, mindenki egy könnyvel a kezében – és ezzel egy másik karakter bőrébe bújva. Ahogy a mesternyomozó megbízásából a talpuk alá veszik London utcáit, a négy szereplő más dolgokat vehet észre, máshogy képes kivágni magát egy szorult helyzetből – így a játékosok segíthetik is egymást közben frissen szerzett információikkal!

 

A Képregényes Kalandok további köteteivel már csak egymagunknak kelhetünk útra – szó szerint és átvitt értelemben is. A könyv lapjain információkat találhatunk, amelyek egy másik oldalra visznek minket tovább, és utunk keresése közben akár több irányba is elindulhatunk. Így egy kötetet akár tucatnyiszor is átforgathatunk, míg minden helyet bejárunk. A Hókusz & Pókusz elsősorban gyerekeknek készült: a címben szereplő tanítványok varázsállataikkal, a fabulinokkal próbálnak utánajárni Jancsi és Juliska rejtélyes eltűnésének. A Lovagok története földművesek lovaggá válásának humorral fűszerezett története. A Sherlock Holmes – Négy rejtély oldalain eldönthetjük, a könnyebb vagy a nehezebb utat választjuk-e, attól függően, hogy Holmes vagy Watson szemével követjük-e az eseményeket. A Fogságban kifejezetten felnőtteknek szóló horrortörténet, amelyben elrabolt lányunkat próbáljuk kiszabadítani.

 

A tervezés és terjeszkedés szerelmeseinek – stratégiai játékok

 

Ezeknek a játékoknak a listáját muszáj a Brass: Birmingham-mel kezdenünk! Ez az összetett játék hamar a világ legkedveltebb játékai közé emelkedett, jelenleg a társasjáték-rajongók nemzetközi holnapján a harmadik legjobb játéknak tartják. Az angol ipari forradalom iparmágnásaiként kell útvonalakat építenünk, gyárakat és bányákat alapítanunk, hogy termelésünket vasútvonalak és újabb létesítmények építésére használhassuk – sőt, hogy eladjuk versenytársainknak vagy a nemzetközi piacnak!

 

A nemzetközi megjelenéssel párhuzamosan adjuk ki a klasszikussá vált területfoglalós játék, a Small World és az ugyancsak klasszikusnak számító számítógépes játék szerelemgyerekét, a Small World of Warcraft-ot. A már jól ismert játék menetét nem csak az ismerős világ szereplői változtatják meg, helyesebben szólva azok új tulajdonságai, de a szigetvilágra osztott terület, a frakciók közötti harc és az ereklyék, szent helyek is.

 

Egy újabb klasszikus, az ókor világcsodái között játszódó 7 Csoda: Párbaj kiegészítőjét is már nagyon várták a magyar játékosok: a kétfős játékot újabb szintre emeli a Panteon, amelyben fordulóról fordulóra újabb istenek lehetnek a segítségünkre – vagy ellenfelünk kárára.

 

Négyszer négyes területen, négy negyedre osztva, négy forduló alatt épülnek meg a városok a Quadropolis-ban. Legalábbis a játék családi verziójában. A haladó játékban ugyanis már 5 negyed van, és két újabb épülettípussal bővül a lehelyezhető lapkák köre, amelyek természetesen mind máshogy adnak pontokat a város tulajdonosának. Akinek nem csak 4 építészét kell beosztania, milyen épületeket vesz el velük, hanem az építménnyel kapott erőforrásokat is be kell osztania. Ráadásul az, hogy melyik építészét használta, azt is meghatározza, hova helyezheti le a városában az új épületet…

 

Könnyed csörték, gyönyörű világok – családi és belépő társasjátékok

 

Azok számára, akik jobban szeretik a fél-háromnegyedórás, könnyed játékokat, az idei év rengeteg újdonságot nyújt. Elsőként az Azul: A királyi pavilon-nal kezdem, hiszen az Év játéka-díjas társasjáték már kötelező elemévé vált a társasjátékos háztartásoknak – és a sorozat harmadik, legújabb tagja teljesen új élményt nyújt! A 7 csillagformára rakott csempelapkákat úgy vehetjük el a manufaktúra-korongokról, hogy azokkal lehelyezésekor egészen máshogy kell terveznünk, de több mozgásteret is kapunk – elég, ha a csempéket a forduló végén helyezzük el, és lerakáskor a forduló dzsóker-csempéje is segíthet nekünk, ráadásul négyet el is tárolhatunk a következő fordulóra.

 

De aki nem szeretne elszakadni a 2018-as Év játéka Azul-tól, annak is nyújtunk valamit: a Kristálymozaik dobozában nem csak a játék kényelmét fokozó műanyag táblavédők, de új, a pontozást és így a tervezést is megcsavaró tábla is van.

 

A Combo Color is sok család kedvence lesz: a letörölhető táblákon saját színű filceinkkel kell az újonnan elfoglalt területet kiszínezni. A 36 tábla 6 különböző univerzumba visz minket, ahol pályáról pályára különböző módon érdemes a pontokat gyűjtögetni.

 

A világ egyik legismertebb és legkedveltebb, könnyed tervező játéka a Splendor, amely idén új külsővel jelent meg. A játékosok egy szűk drágakő-készletből gyűjtögetnek, amelyet lapok vásárlására használhatnak fel. A megvett lapok nem csak pontot adhatnak, de önmagukban is egy drágakőnek számítanak, amelyet vásárláskor nem kell elköltenünk, így ahogy haladunk a játékban, egyre több lappal és kevesebb drágakővel tudunk új lapokat kiszemelni – míg el nem nyerjük egy vagy több nemes pártfogását.

 

A Splendor Marvel nagyon hasonlóan működik, de itt a drágaköveket végtelen kövek helyettesítik – amelyekkel szuperhősöket toborozhatunk: a képregények és az azokból készült filmek ismert figuráit. Az a játékos, aki kellő mennyiségű hőst gyűjtött maga mellé, megszerzi Thanos Végtelen kesztyűjét, de a győzelmet nem feltétlenül! A játék közben elfoglalt helyszínek tulajdonosa és a legnagyobb Bosszúálló-csapat irányítója ugyanis extra pontokat kap.

 

Hősöket faraghatnak a játékosok karakterükből a Hősök útja című játékban – de választhatják azt az ösvényt is, ami a gonoszság felé terel. A szereplők gyerekkori történetét kalandokkal egészíthetik ki, és kialakíthatják élettörténetét, miközben minden újabb sztori újabb erőforrásokkal látja el őket. De emellett a szerencse is az oldalukon kell álljon: ha nincs elég erőforrásuk egy újabb történet megszerzéséhez, a rúnakövek még segíthetnek ebben.

 

Színes életutat építhetnek a játékosok az Irány a dicsőség!-ben is, de itt nem történetet írnak, csak képességeiket – varázstudományukat és harckészségüket – fejlesztik, hogy pénz és varázsital hozzáadása nélkül szerezhessék meg következő lapkájukat. Amit fordulóról fordulóra egyszerre választanak ki a játékosok – vagyis előfordulhat, hogy ugyanazt szemelik ki. De ha végre megszerezték azt, az is fontos, hova teszik le: az egymáshoz illesztett lapkák ugyanis pontokkal és kulcsokkal gazdagíthatják őket.

 

Szórakoztató a feladat a következő játékban – nekünk is, és a játékban szereplő kis fafiguráknak is. Ők lesznek ugyanis annak a Vidámpark-nak a látogatói, amelyet fel kell építenünk. Nem csak arra kell figyelnünk, a buszon ülő meeple-k melyik látványosságot szeretnék kipróbálni, azt is, mit kell melléhelyezzünk, hogy több pénzt hagyjanak ott, és zsákutcát se építsünk a területre. Vidámparkunk annál értékesebb lesz, minél többféle látványosságot sikerül bele építeni – de a bejáratnál maradt boldogtalan látogatók büntetőpontokat jelentenek majd.

 

Büntethetik egymást a játékosok a Nagaraja-ban is: versenyt futnak egymással, ki fedezi fel hamarabb a saját ősi templomát, és gyűjti össze a győzelemhez elegendő kincset. A két vetélytárs kártyákat játszik ki, hogy eldöntsék, ki válasszon az épp elérhető teremlapkák közül, de egymást is akadályozhatják a labirintus felfedezésében. Hogy milyen lapot tudnak használni, attól is függ, sorsvető rúdjaikon hány pont áll.

 

Vetélkedés helyett összmunka: a Sütisuliban cukrászokként kell a sütiformákat a megrendelés szerinti elrendezésbe pakolni. Ám mindenkinek csak három tányérja van, és a kis formát nem rakhatják egy nagyra – fordítva persze igen. Hogy mindenki teljesíthesse a feladatát, a középső, közös tányért is lehet használni, akár arra a célra is, hogy átadhassunk egy sütiformát valamelyik játékostársunknak.

 

Nagyszerű játékok kis dobozokban – társasjátékok (nem csak) utazáshoz

 

Nem kell feltétlenül nagy dobozban lennie egy jó játéknak, a könnyed játékok között sok olyan van, amely akár zsebre is vágható – de nem csak a kártyajátékokat értem ez alatt.

 

A kisdobozos játékok között legyen az első az Ankh’or: A Nílus-völgy kalmárjai. Ebben a játékosok árukorongokat gyűjthetnek, de csak korlátozott számban, hogy azokból területlapkákat vegyenek. Minél több egyszínű vagy ugyanolyan rajzolatú lapkát sikerül szerezniük, annál értékesebb a birtokuk – de a vásárlást, a gyűjtött árukorongokat látva a többiek megelőzhetik. Ha viszont a szerzett új területen raktár van, több árut is elvehetnek, így könnyebben változtathatják meg tervüket.

 

A Tea 2 főre egy bevezető a pakliépítős játékok világába. A játékosok kártyákat vásárolhatnak – de csak ha a fordulónkénti párbajban övék az erősebb lap. Dönthetnek úgy is, hogy vásárlás helyett használják a győztes lap különleges képességét – pitéket szerezhetnek, ami a vásárláskor pénzként használható, vagy hóhérjukkal „kiégethetnek” egy lapot ellenfelük pakiljából. Az Alice Csodaországban világában zajló könnyed adok-kapok könnyed magával ragadja a játékosokat!

 

A Bang! Kockajáték: Élve vagy élőholtan a világszerte népszerű titkosszereplős vadnyugati lövöldözés könnyedebb verziójának kiegészítője, amelyben fekete párbajkocka és a dühkártyák színesítik a játékot, illetve a temetőkártyával több karakter is visszatérhet a játékba.

 

A Harcmezők - Ütközetek a világ romjain-nal is harcokat élhetünk át, de mint szeméttel és apró szerszámokkal felfegyverzett kis rágcsálók. Az Azután világában játszódó játékban kis csapatunkat kártyákkal vértezzük fel, hogy sikeresen vegyék fel a harcot más játékosok csapatai ellen, így szerezve meg a tulajdonjogot pontokat érő helyszínkártyák felett.

 

Az Animix: Ki lesz az állatok királya? is arról szól, ki forgatja ügyesebben a lapokat. Helyesebben szólva cseréli és tartja meg. Az asztal közepére kiterített kártyák ugyanis állatfajonként máshogy adnak pontot: van amelyik a vele egy sorban vagy oszlopban lévő, van amelyik a terület szélén lévő fajtársak után. De csak akkor kapjuk meg ezeket a pontokat, ha az adott állatfajból a játék végén nekünk maradt a legtöbb a kezünkben.

 

Különleges kvízjáték a Kapcsolj!. A játékosok közösen próbálják meg kideríteni, az 50 képkártyához mely leírások illenek egyenként – mi a közös a kucsmában és a rókában, miből készül a mochi, vagy hova köthető egy okostelefon márkája és egy bástya neve – majd az utolsó képkártyán tudják ellenőrizni, jól döntöttek-e. A kooperatív játék két témában jelent meg: A Föld körül az utazás, míg a Konyhaművészet az ételek és azok alapanyagainak világát járja körül.

 

Példátlan sikert aratott a Spicy, amelyet Győri Zoli, az ismert társasjáték-vlogger, játékszerző hozott el a Gémklubnak. A végső simítások után a külalakot a HeidelBär Games adta hozzá, és a blöffölős játék azóta kapja az elismeréseket: felkerült a Spiel des Jahres ajánlólistára, az Osztrák Játékakadémia az év Kártyajáték-slágereként jelölte meg, és a Mensa HungarIQa az idei legjobb magyar fejlesztésű játéknak tartja. A játékban 3 nagymacska vetélkedik, ki bírja jobban a csípős fűszereket: a játékosoknak mindig feljebb kell licitálni lapjaikkal, és közben folyamatosan egymáson tartani a szemüket – mikor blöffölt valaki, amikor nem tud rálicitálni az előtte kártyát kijátszókra. Viszont aki úgy érzi, az utolsó lap kijátszója füllentett, azt is meg kell mondja, vajon a lap színével vagy számával (erejével) csúsztatott az illető?

 

A Nyerőleves – Instant kártyajátékban a játékosok finom ételeket főzhetnek három tálkájukban, különböző hozzávalókat (hús- és zöldségféléket) válogatva a piacról,  amelyek önmagukban még nem túl ízletesek: a megfelelő fűszertől lesz csak ízük (azaz adnak pontokat). Egy csípős csilivel ronthatunk is az összképen… hacsak nem az egyik vetélytárs tálkájába tesszük azt! A póruljárt játékostárs azért vissza is adhatja a kölcsönt: minden játékos két kiskanállal rendelkezik, ezekkel tudja kikanalazni a nemkívánt hozzávalót a saját tálkájából – vagy a máséból!

 

Az Origamiban kevesebb a gonoszkodás: minden játékos 2 origami-gyűjteményét (azaz két kijátszott pakliját) bővíti folyamatosan, méghozzá lehetőleg úgy, hogy a pakli tetején lévő lapok különleges hatását használni tudja. Azok vagy a saját állatfajtájukra hatnak, vagy a piacra, esetleg olcsóbbá teszik az új lapok kijátszását – mert persze a papírhajtogatás nem ingyen van: időbe, azaz kézben lévő lapokba kerül.

 

Vidám szavak és mosolygós szemek – kommunikációs és gyorsasági játékok

 

A családok és baráti körök számára nyújtanak új partijátékaink önfeledt szórakozást. Kezdjük mindjárt a Képérzék-kel, amely elnyerte az idei Spiel des Jahres, azaz Év játéka díjat: ebben ötféle eszközkészlet használatával kell öt körön keresztül megmutassuk egymásnak, a 16 kártyából melyik éppen a mienk – két cipőfűzővel, botokkal és kavicsokkal, színes fakockákkal stb. A játék savát-borsát a játékosok egyéni látásmódja adja, a célkép melyik részét, milyen karakterisztikáját tükrözik vissza alkotásukkal. És persze miután minden játékos megtippelte, a többiek alkotása melyik fotóra mutat, jön a beszélgetés: ugyan mire gondolt az alkotó?

 

A Hullámhossz csapatjáték, minden fordulóban a csapat egyik tagja megforgat egy tárcsát, és megnézi azt úgy, hogy a többiek ne lássák: hol van a tárcsa két széle között a céltartomány. Ezután úgy kell egy rövid mondatos utalást tennie, hogy a játékostársai tudják, a tárcsa két széle – azaz a két véglet – között mire gondolhat: hideg-meleg, halk-hangos, vagy akár Star Wars-Star Trek!

 

A Hajnóczy Soma, kétszeres bűvészvilágbajnok által tervezett Fröccs tárasjátékban minél több és tartalmasabb kocsmai keveréket kell eladjunk: egy félliteres vice-házmester jóval magasabb áron kel el, mint egy háromdecis hosszú lépés… pláne, ha finomabb borból készül! A jó fröccs készítésében segíthet karakterünk képessége – vagy abban is segíthet, hogy a konkurencia nehezebben tegyen keresztbe! Mert bizony akciókártyákkal ki tudják a poharunkból löttyinteni a szódát, a bort, össze tudják törni üres poharainkat… hacsak nem tudjuk őket meggyőzni, hogy álljanak el ettől a tervüktől! Ha elég jó ajánlatot teszünk neki, megvesztegethetjük. „Alkoholtartalma” ellenére könnyed családi játékról van szó, amit akár már 8 évesek is játszhatnak velünk.

 

A Titkos szavakban a játékosok összedolgoznak: olyan szavakat alkotnak, amelyhez minél több betűt használnak fel a játékostársaik titkos betűiből. Titkos – mert senki nem látja a saját betűjét, csak a többiekét! A betűkorongokat a kártyák elé rakva mindenkinek lehet egy sejtése, melyik lehet az a szó, és ha az elég egyedi, vagy már a többedik olyan szó, amiben szerepel a betűnk, dönthetünk úgy: tudjuk, mi az a betű – és ha így minden betűnkben biztosak vagyunk, még egy szót kell belőle alkossunk. Az okos partijátékok kiadója, a Czech Games a Fedőnevek, a Szócsapdák és a Skicc – mi az ábra? után újabb izgalmas fejtörővel látja el a játékosokat.

 

Ha már felmerült a 2016-os Év játékának a neve, a Fedőnevek, itt kell megemlítenünk a Fedőnevek – Disney-t, ami a Fedőnevek képekkel könnyedebb verziója: ebben csak 16 kép közül kell megtalálni a csapatunkhoz tartozókat. És a képeken természetesen a család kedvencei, a Disney-filmek főszereplői láthatóak: Pocahontas és a 7 törpe, Mulan és Woody, Simba és Sully.

 

Folytassuk a klasszikusok sorát: a Dixit-nek immáron a 10. kiegészítője jelenik meg! A Tükörképek 84 új kártyával frissíti a játékot, a képeken vicces ellentétek és elgondolkoztató reflexiók ösztönzik a játékosokat színes történetek alkotására, amelyek utalnak a kártya tartalmára – lehetőleg se túl egyértelműen, se túl követhetetlenül, mert ha mindenki kitalálja, melyik lapot rakta a mesélő, vagy esetleg senki sem találja ki, akkor bizony a mesélő nem kap pontot…

 

Történetet kell alkotni a Túlvilági történetek-ben is, méghozzá a kísértetet formáló játékos halálának történetét kell kikövetkeztetni – ráadásul a többi játékosnál hamarabb! Ám a kapott információt mindenki más látja, hallja… a szellem ugyanis a játékosok által kijátszott kommunikációs kártyák formájában tud csak kapcsolatot létesíteni: suttog, az egyik játékos kezét fogva rajzol, vagy az akasztófa kötelével alkot egy képet…

 

Ennél sokkal könnyedebb a The Mind - Extrém-ben a játékosok feladata – de messze nem könnyű! Ugyanis mindenféle kommunikáció segítsége nélkül kell a kezükben lévő lapokat sorrendben egy pakliba letenni. Azaz nem egybe, hanem kettőbe: a fehéreket növekvő, a pirosakat csökkenő sorrendben! A The Mind - Extrém nehezebb verziója annak a játéknak (The Mind – Érezz rá!), amely az 2018-as Év játéka díj jelöltje volt.

 

A Cortex 3 a már jól ismert okos gyorsasági játék harmadik kiadása még magasabbra emeli a lécet: az új feladványok között trükkös útvonalkeresés, megtévesztő megfigyelés szerepel, és már nem a tapogatós kihívás a nyolcadik, hanem a szagmintás!

 

Villámgyorsnak kell lenni a Cica, pizza, taco, gida, sajt-ban is: ahogy a játékosok középre rakják új lapjukat, a ritmusjáték soron lévő szavát kell kimondaniuk, de ha az megegyezik a kártyán szereplő képpel, le is kell csapjanak arra! Vagy, ha az egy speciális lap, mint a narvál vagy a mormota, akkor egy megadott mozdulatsort kell először végrehajtsanak. A legutolsó büntetés: a középen összegyűlt lapok!

 

Szórakozás nem hétköznapi módon – extrém partijátékok

 

Bővül azon játékaink száma, amelyek néha a megszokott értékrendüktől távol lévő elemekkel rángatnak ki a szürke hétköznapokból – akár küllemükkel, akár a benne elvárt magatartással.

 

Az Unikornisok: A rémes ménes különleges képességű egyszarvúiból minél többet a karámunkban tartani, szaporítani – de nem csak azért, hogy létszámukkal megelőzzük a többieket, hanem hogy a nyakukra is tudjunk küldeni belőlük! Hullanak majd az ártatlan…nak kinéző mesebeli lények, varázserők csapnak össze varázserőkkel. Azoknak semmiképp nem  ajánlott, aki nem tudja veszteséget kezelni…

 

Ahogy a Bears vs. Babies-ben is: itt ugyanis mindenki maga épít szörnyetegeket, hogy megvédjük magunkat a ránktörő fertelmes babák seregétől. De nem vállt vállnak vetve: csak az legerősebb sereg marad állva a támadókkal szemben, vagyis hiába erősebb a vetélytársak légi vagy tengeri serege a babák hasonszőrű seregénél – ha gyengébb a miénknél, bizony a mienkkel együtt el fog pusztulni, de a legyőzött babákért járó pontokat csak mi kapjuk meg.

 

A Burritó hajítóban csak két dologban kell bizonyítanunk, hogy jobbak vagyunk: gyorsaságban és célzásban! A játékosok ugyanis folyamatosan leraknak egy lapot a szomszéd húzópaklijára, és cserébe felhúzhatnak egyet a sajátjukból, amíg a kezükben össze nem áll egy hármas szett – az vagy szimplán pontot ér, vagy párbajt – esetleg háborút – vált ki! A csetepatéban részt vevők minél gyorsabban meg kell ragadják az asztal közepén lévő puha burrítókat, és akit eltalál egy ilyen „mosolygós falat”, szerez egy sérülést – azaz egy büntetőpontot.

 

A Villamos dilemmában inkább meggyőző képességünket kell bevessük: rá kell beszéljük a villamos vezetőjét, hogy fékevesztett járművét az Y-elágazásnál ne a mi csapatunk vágánya felé vezesse. A rádumálást megelőzi pár lap kijátszása, hogy a vezető lelkiismeretére jobban hathassunk: kiállíthatunk a vágányunkra pár ártatlan lelket, egy állatbarát nagymamát, vagy egy híres alkotót, a másik vágányra pedig valamilyen szégyenfoltot: egy diktátort vagy leendő gonosztevőt. Ezután még érdemes a beszélőkénket bevetni, mert a vezető helyzete sosem egyértelmű.

 

Egyértelmű viszont a helyzet a Jógi Guru-ban: nincs más dolga a játékosoknak, mint felhúzni egy lapot, és végrehajtani annak az utasítását. Például hogyan tartsd az egyik végtagodat, vagy hol tartsd magadon azt a kártyát. Aztán a következő körben is – de az előző forduló utasítását is betartva. Pár forduló, és mindenki kicsavart végtagokkal vihog azon, a többiek hogy néznek ki kifacsart testtartásban… És hogy a Guru miben különbözik elődjétől? Két új kártyatípussal emeli a szórakozás szintjét: az egyiknél a szomszédod egészítheti ki a kártyán szereplő instrukciót, míg a másik egy extra akcióra kötelez minden alkalommal, amikor kártyát húzol.

 

Vidám pillanatok a legkisebbek számára – társasjátékok gyerekeknek

 

Igyekeztünk idén a legkisebb társasjátékosokért is sokat tenni. Az ő kedvükért bővítettük a Dobble-játékcsaládot két új taggal: a Dobble Jégvarázs II lapjain az egyik legújabb Disney-rajzfilm figurái – Olaf, a hőember, Elza és Sven a rénszarvas – között kell megtalálni azt az egyetlent, amelye mindkét lapon rajta van, míg a Dobble Bogyó és Babóca az ovisok nagy kedvenceit, barátait és legkedvesebb játékait láthatják viszont.

 

Bővült a Sztorikocka alapkészletek sora is: J.K. Rowling klasszikussá vált történeteit élhetik újra vagy írhatják át a játékosok, akik a Sztorikocka Harry Potter-t veszik kézbe, a Sztorikocka Hősök-ben pedig a videójátékok és szuperhősök játsszák a főszerepet.

 

Megérkezett a Cortex Kids 2 is, amely a pillanatok alatt népszerűvé vált Cortex Challenge – IQ party gyerekváltozatának második verziója. Ebben is nyolcféle feladvány van, amelyeken ránézésre meg kell állapítani, melyik a jó megoldás, legyen szó labirintusról, formafelismerésről, majd a többiek előtt rácsapni, hogy elsőségünket bizonyítsuk! Ez alól egy kivétel van: a tapogatós lapok.

 

Az Év játéka-díjas családi társasjáték, a Kingdomino rajongói tábora nagyra nőtt, és talán még nagyobbra fog nőni, ha a Dragomino: Sárkánytojások nyomában játékosai is fel fognak nőni! A Dragomino-ban is dominószerű lapkák szerepelnek, amelyek a sárkányok földjének egy-egy darabját képezik, és ha az egyik játékos úgy tud lerakni egy dominót, hogy két területtípus egyezik, akkor felfordíthat egy tojáskorongot, ami a területtípus sárkányát rejti magában – vagy már üres, mert kiröpült a „madárka”.

 

Az Év gyerekjátéka díjra jelölték a Robotok-at gyerekjáték kategóriában. A Robotok egy mókás partijáték: az egyik játékos robottá válik, és a feladat szerinti sebességgel kell végighaladjon egy útvonalon. Elindulását és érkezését is egy bip-pel jelzi, és a többieknek rá kell érezniük, a két hang között eltelt időben meddig jutott a térképen. Ha nem is találják telibe a célobjektumot, egy „mellé”-vel is pontot szerezhet a csapat!

 

A letisztult külső és a gondolkozás tiszta élménye élvezet – logikai játékok

 

A Beez – Mééz már más tészta… Minden játékos egy szorgos rovart irányít a virágos mezőn, hogy a megfelelő színű nektárokat összeszedve a többieknél hamarabb szedhesse össze a többieknél. Ügyesen kell tervezni, mert minden méhecske csak bizonyos számú lépést tehet, ha egy bizonyos irányba fordul.

 

A Katamino Family-ben nincs kiszorítósdi, mindenki a saját játékterét kell tetrisz-elemekkel megtöltse – méghozzá az ellenfélnél gyorsabban! A súlyos fa elemeket kézben tartva kattognak a fogaskerekek, és hogy akár gyermek és szülő is játszhasson egymás ellen, olyan feladatkártyák is vannak a dobozban, amelyek az egyik oldalon könnyebb, a másikon jóval nehezebb legyen a helyükre tenni az elemeket. És ha épp nincs még egy játékos kéznél, vannak egyszemélyes feladatok is – mind laposan, mind térben kirakandó formákkal.

 

2020 – 60 játék – egy termékeny év

 

Remélem, kedves olvasó, sok olyan játékot találtál, amely felkeltette az érdeklődésedet (sőt, sok olyat is, amelyet kipróbáltál), és sok élvezetes játékórát fogsz majd velük tölteni. Mi addig is folytatjuk a munkánkat: kiválogatjuk és elhozzuk nektek a legjobb játékokat, hogy aztán mindenki kiválaszthassa a neki valót – korosztálynak és érdeklődési területnek megfelelően. Mert mi hiszünk abban, hogy mindenki előbb-utóbb megtalálja azokat a játékokat, amelyek aztán számtalan vidám órához és társasági élményhez juttatja – hiszen a játék élmény!

Keresés